MEKMAGYARORSZÁG

Misszió az Egészséges Közösségekért

Célunk, hogy Magyarország szegényei között szolgálva egészséges keresztyén életek, gyülekezetek és közösségek formálódjanak

Hessel Keuter

Keuter Hessel vagyok, eredetileg Hollandiából származok. 2012-ben költöztünk Magyarországra a családommal együtt, kedves feleségem és négy gyermekem. A legidősebb gyermekünk egy ideje visszaköltözött Hollandiába. Ott református lelkipásztorként dolgoztam, de mind a feleségem és én több éves gyülekezeti szolgálat után éreztünk egy elhívást Isten részéről, hogy menjünk missziózni. Így kerültünk a magyarországi misszióba a romák között.

Hamarosan kerültem kapcsolatban a MEK-misszióval; nagyon le voltam nyűgözve a MEK stratégiával és egy kis idő után csatlakoztam a csapathoz. Az első években főleg kelet-Magyarországon tevénykedtem, de idén Hatvan környékében is szolgálok. A kedves munkatársammal együtt kezdtünk dolgozni az apci közösségben és a célunk az, hogy ott is létrejöjjön egy egészséges közösség.

Jó együtt dolgozni egy nemzetközi csapatban! Közös célunk van, pedig az, hogy az anyagi és lelki szegénységben élő emberek itt Magyarországon helyreállításhoz jussanak Jézus Krisztus által és így a közösségek meggyógyuljanak!