MEKMAGYARORSZÁG

Misszió az Egészséges Közösségekért

Célunk, hogy Magyarország szegényei között szolgálva egészséges keresztyén életek, gyülekezetek és közösségek formálódjanak

Oláh Judit

Oláhné Kovács Judit vagyok 1975-ben születtem, egy átlagos roma családba, négyen vagyunk testvérek. Tanulmányaimat a Zsámbok álltalános iskolában kezdtem, majd egy virág kötő és kertész szakmát végeztem el.

Férjemmel 1992-ben ismerkedtem meg és három gyermekünk született. Hamar szembesültünk első gyermekünk betegségével, ami teljesen összetörte az életbe vetett reménységemet és mély depresszióba kerültem. Teljes reménytelenség és félelem jellemezte életemet egészen addig, amíg nem találkoztunk olyan fiatalokkal, akik hirdették az Isten országát. Azonnal megragadtam az Isten által hirdetett reménységet és békességet mert tudtam, hogy erre van szükségem. 1998 áprilisában átadtam az életem irányítását Istennek. 23- éve megtérésem óta a mi házunkban van az Isten tisztelet amiért nagyon hálás vagyok, hogy ilyen módon is szolgálhatom Istent. 2020 őszén kaptam egy felajánlást, hogy csatlakozhattam a MEK alapítványhoz, mint munkatárs. Több községben szolgálok férjemmel, Boldogon, Apcon és a Zsámboki Evangéliumi gyülekezetben, ahol a férjem a lelkipásztor.

Célom, hogy az emberek megtalálják azt az Istent, akiben én is megtaláltam az élet értelmét Jézust. Pontosan tudom, hogy milyen Isten nélkül élni egy reménytelen és depressziós életet élni. Szeretném felemelni az egyetlen reménysugarat az embereknek mert keresnek az emberek, de nem lelik a reményt. Jézus, mint Hajnal csillag ragyogjon fel minden ember életében, ragyogja be az életet, hogy igazi élet jöjjön létre.

Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, (Jn 1,9-12.)