Ron és Jeannie Seck

A CHE Magyarországot 2013-ban alapítottuk civil szervezetként, azzal az Istentől kapott küldetéssel, hogy az elszegényedett és kirekesztett magyar ajkú népeknek lehetőséget adjunk egy jobb, egészségesebb, gazdagabb életre Teremtőnk, Jézus Krisztus által. Ez a lehetőség nem abban áll, hogy a rászorulóknak segítséget, például pénzt, élelmet, ruhákat és jobb lakhatást biztosítunk. A történelem megmutatta, hogy ez inkább függőséget eredményezett, mint jobb életet. A lehetőség, amit mi adnánk nekik, a felhatalmazás és az eszközök, készségek, képzés és a „tudni-hogyan” formájában lenne, hogy maguk is jobb életet teremtsenek.
Azt is láttuk, hogy sok, a rászorulókat segítő kormányzati és világi programból hiányzik a lelki dimenzió, amely minden élet középpontjában áll. A generációs szegénység körforgásának megtöréséhez az egész ember, test, lélek és szellem folyamatos átalakulására van szükséges.
Ez nem pusztán elmélet. 900 egyház, felekezet és missziós szervezet modellezte 3 évtizeden keresztül, több mint 135 országban, amelyek a Community Health Evangelism-nek nevezett Bibliai alapú stratégiát alkalmazzák. CHE Magyarország (vagy magyarul MEK Magyarország) nevű civil szervezetünk a CHE-t fogadta el stratégiájaként Isten jövőképének megvalósítására.
Az is küldetésünk, hogy a magyarországi szegényekkel hosszú távon foglalkozó keresztény szolgálatok paradigmáját a szekuláris segélyeken alapuló módszerekről a Biblikusabb fejlesztés vezérelt megközelítésre változtassuk. Ezt úgy lehet elérni, hogy MEK Látás konferenciákat és moduláris MEK képzéseket tartunk mindazok számára, akik szeretnék felfedezni ezt a módszertant.
Honlapunk különböző oldalait tekintve láthatja, hogy a MEK Magyarország hogyan kezdte el „írni könyvét” a teljes, Bibliai alapú személyes és közösségi átalakulásról nemzetünk legszegényebbjei körében. Reméljük, hogy elolvassa és csatlakozik hozzánk ennek a mozgalomnak a megvalósításában.
Ron és Jeannie Seck
A CHE/ MEK Magyarország alapítója